A Nagy Évem #14 - Mórocz Tamás (Bermuda, Jacked)

Recorder podcastok - Un pódcast de Recorder magazin

Categorías:

Tizennegyedik adásunk vendége Mórocz Tamás, az egykori Jacked frontembere, a Bermuda tagja, az X-Faktor zenei szerkesztője, akivel több nagy, és több kudarcos évéről is beszélgettünk. "Külföldön és itthon is sikeresek lesznek, előbb vagy utóbb" - írta 2007 nyarán Tövisházi Ambrus a Quartban a Jackedről, és erről a zenekar tagjai is meg voltak győződve. Az angolul éneklő, lendületes, fülbemászó indie-rockot játszó székesfehérvári együttes eleve a világhírt tűzte ki célul, és a rockandroll álmokat fűtötte a MySpace is, a kor népszerű közösségi site-ja, ahol mindig úgy tűnt, a nemzetközi berobbanás csak pár kattintásnyira van. De a Jackednek ott volt egy nagyon is konkrét lemezszerződés a Universalnal, ahol az első és utolsó lemezük, a beszédes című Stop The Show jelent meg 2008-ban. A külföldi érdeklődés elmaradt, a fiúk elkezdtek kiállhatatlanul viselkedni, és egy évvel a lemez után eljutottak oda, hogy nem volt más választás, mint feloszlani. Tamást különösen érzékenyen érintette, hogy szertefoszlott ez az álom. A gyászmunka még tartott, amikor előbb alapított egy zenekart (Bastiaan) a Moog-os Tonyóval, az ex-Kispálos Mike Zweckerrel és Hó Mártonnal, majd egy másikat Calico Island néven, de hamar kiderült, hogy egy lágy folkrockot játszó tíztagú együttes nem életképes a magyar piacon. Tamás rájött, hogy ha igazád kapcsolódni szeretne az itthoni közönséghez, akkor muszáj lesz magyarul énekelnie. 2012-ben meg is írta az első magyar nyelvű dalát, ami egyben az Urbán Dániellel közös Bermuda zenekarának az első száma is lett. Ez volt a Monte Carlo, ami valamit nagyon elkapott a zeitgeistból, óriási sláger lett, de még ennél is nagyobbat szólt a London, amit unásig játszott a Class FM, és még nyolc évvel később is nyomtak egy KIKA-reklámban. A Bermuda sikerei csúcsán Tamást elérte egy súlyos alkotói válság, elfogytak az ötletek, egyszerűen képtelen volt dalt írni ("van, hogy belecsapsz a gitárba, és máris rossz"), ki kellett szakadnia budapesti mindennapokból. Rövid londoni kitérő után egy brightoni hostel recepciós pultja mögött találta magát, és ott is maradt három évig, miközben lassan visszatalált a dalszerzéshez. Akkoriban évente egy Bermuda-szám született (az egyikben Halász Judittal énekelt együtt), de Tamás elkezdett más előadóknak is dalokat írni - például benne volt a keze az elmúlt évtized egyik legjobb magyar popszámában is. Kint rendet tett a fejében, elengedte a maximalizmust a zenében, és amikor hazajött, tele volt energiával és ötlettel. Továbbra is írt dalokat másoknak, de a legfontosabb váltást az hozta az életében, hogy 2018-ban elkezdett az X-Faktorban dolgozni zenei szerkesztőként. Megtalálta magát a kemény munkában és a tehetséggondozásban, de közben a Bermudát sem hanyagolta el: hónapokon belül jön az Utas és holdvilág által ihletett első lemez, amin annyi dal (tíz) lesz, mint amennyit a Bermuda összesen kiadott az első tíz évében. A Nagy Évem podcast a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató program támogatásával jött létre.