A Nagy Évem #21 - OHNODY

Recorder podcastok - Un pódcast de Recorder magazin

Categorías:

A Nagy Évem podcast utolsó előtti adásának vendége az OHNODY művésznéven ismert Hegyi Dóra, aki úgy csinálja a dolgait, hogy ne legyen mit megbánnia. 1990-ben született, Székesfehérváron nőtt fel, gyerekkorában legtöbb idejét versenysporttal töltötte, tizenháromszoros országos bajnok rövidtávfutó volt. Az érettségi után szülői ösztönzésre a jogi egyetemre ment, de hamar kiderült, hogy nem ez az ő útja. Közben már rakosgatta ki az egy szál gitárral előadott dalait a netre, így talált rá Toldi Miklós és Fodor Máriusz - ez utóbbi sok évvel később alkotótársa volt az első lemezén. Húszas évei első felét a walesi Cardiffban töltötte, elvégezte a zeneművészeti egyetemet, ahol megtanulta, hogyan lehet együttműködően dolgozni másokkal. Ott érezte először azt, hogy megérti a környezetét, és a környezete is megérti őt, ezért nehéz volt a hazatérés. "Azt tartom az otthonomnak, sokat álmodom vele" - mondta Cardiffról a műsorban, de mielőtt külföldre költözne, Magyarországon akar helytállni. Beszélgettünk az igazságérzetről, ami tombol benne, az önbizalomhiányról ("tanult hiedelem bennem, hogy nem vagyok elég"), a rossz nyelvekről ("egyáltalán nem szeretem a pletykát"), a negatív kommentekről ("felvállaltan nem artikulálok"), a rajongókról ("ideális rajongó az, aki nem rajong"), plusz annak a felelőségéről, hogy profitábilis legyen a produkció, de szóba jött a "Beyoncé a búcsúban-feeling" is, valamint ez a pillanat a Hideg klipjéből. Miért nem ment el soha tehetségkutató műsorba? Tényleg nem fűti a lakását? Mikor kezdte el foglalkoztatni a szerelem témaköre? Vádolta már meg valaki azzal, hogy a közösen átélt élményeket kiárusítja a dalaiban? Ha kiderülne, hogy nemsokára meghal, az hogyan érintené? És mi köze van mindennek Harry Potterhez? Elárulta azt is, hogy miért rak ki szívesebben az Instára egy aktképet magáról, mint egy személyes fotót, illetve milyen volt pár hétig a szarkasztikus, sötét humorát élni a Twitteren. - - - - - - - - A Nagy Évem podcast a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató program támogatásával jött létre.