A Nagy Évem #22 - HOLI
Recorder podcastok - Un pódcast de Recorder magazin
Categorías:
A Nagy Évem podcast utolsó adásának vendége HOLI, azaz Hegyi Olivér, aki 2017-ben készítette a Take Me Please című többszörös díjnyertes animációs kisfilmet, egy évvel később rajzolta a Dia című képregényt, tavaly pedig kihozta a Sírok és nevetek című lemezét, amit gyakorlatilag egyedül rakott össze. Olivér már két éve dolgozott A szív kertje című animációs filmjén, amikor egyik nap kikapcsolódásként megnyitotta az Ableton zeneszerkesztő programot. Beütött a kreatív hurrikán, másfél hónap alatt kiszakadt belőle egy csomó dal, megszületett HOLI, összeállt a lemez, elindult egy zenei karrier számos fellépéssel és lelkes visszajelzésekkel. Miközben a fejében már megvan a következő album, ami egyben egy no-budget nagyjátékfilm is lenne, előbb még muszáj befejeznie a kisfilmet. Ezen dolgozik hónapok óta Pozsonyban, most is csak egy koncertre ugrott haza, így tudtuk behívni a műsorba. Milyen volt először szembesülni azzal, hogy emberek kívülről fújják a szövegeit? Miért van csukva a szeme a koncerteken? Melyik sorokat nem szívesen mondja már? Miért festette a haját szőkére? Létezik Zsófi? Kiknek a dicsérete számított a legtöbbet? Hány lány vallott neki szerelmet az elmúlt évben? Beszélgettünk a közönsége nemi összetételéről, a feltétel nélküli rajongásról, a beszólás keserű utóízéről, a naplóírásról, Aviciiről, illetve indokolatlan részletességgel kitárgyaltuk a fellépését a Péntek Esti Partizánban, ahol egy sajnálatosan ronda nagypapapulcsiban nyomta le a közel húszperces Roadmovie című számát. Mivel ez A Nagy Évem utolsó adása, szeretném megköszönni azoknak az embereknek a segítségét, akik hozzájárultak ahhoz, hogy olyan lett ez a podcast, amilyen. Ács Dani, Dömös Zsuzsi, Horváth Orsi, Huszár András, Jakab Juli, Kenczler Marci, Kristóf Norbi, Lőrincz Nándi, Miki357, Pawlowszky Tamás, Sallai Laci, Varga Évi, Vermes Orsi, Weyer Balázs nagyon köszönöm! - - - - - - - - A Nagy Évem podcast a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató program támogatásával jött létre.