"Én úgy vagyok vele, hogy fuck it" - Baba Aziz a Kedves Lemezem podcastban

Recorder podcastok - Un pódcast de Recorder magazin

Categorías:

A Kedves Lemezem podcast új adásának vendége a magyar underground hiphopszcéna legenigmatikusabb és legöntörvényűbb figurája, a 32 éves Lotfi Árzsáng, alias Baba Aziz, aki több mint hároméves hallgatás után rukkolt elő R.I.P. című első lemezével, amitől a kritikusunk szeme is elkerekedett. Közel kétórás beszélgetésünk alatt megismerkedünk az emberrel a legenda mögött.  Baba Aziz szinte kizárólag olyat tesz (vagy nem tesz), amit nem szokás a magyar zeneiparban. Sosem lép fel élőben. Népszerű régebbi dolgait eltünteti a netről (például a Palvin Riddim című dalát vagy a Tiltsál Föl Miki357-rendezte klipjét). Fogja magát és három és fél évig nem ad ki saját zenét. Úgy featel Beton.Hofinál, hogy nem lehet érteni, amit mond (Pulled Pork). Amerikai soulzenéket samplingel. Egy ideje már videoklipeket sem csinál. Az első lemezéről azt mondja, hogy lehet, ez lesz az utolsó is. Mindenre van magyarázat, és ezeket a magyarázatokat mind meg is kapjuk tőle podcastunk legújabb adásában. Fontos, hogy nem a zenélésből él, ezért nem kell olyat csinálnia, amihez nincs kedve. Tízperces hidegzuhannyal indítja a napot, aztán elautózik Pomázra dolgozni (tárgyakat tervez Magyarországon forgó hollywoodi filmekbe, az első ilyen munkája az Emma Stone főszereplésével készült Szegény párák volt), hazafelé Szentendrénél beugrik egy kicsit úszni a Dunába, majd otthon kezdődhet a zenekészítés. Megbeszéltük azt is, hogy mi volt benne addig, amíg kijött a lemez, és mi van benne azóta. Műsorvezető: Varga Ferenc Köszönet Fodor Máriusznak a segítségért.