"Az 50 évemből 32 esztendőt színházban töltöttem" | Nagybaczoni Nagy Katalin és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Sláger FM - Un pódcast de Sláger FM - Sabados

Categorías:

Nagybaczoni Nagy Katalin rendező a magyar színházi világ egyik legmeghatározóbb alkotója – nemcsak a pályája hosszával, hanem a hozzáállásával, az általa képviselt színházi minőséggel is. Több mint három évtizedes munkássága során hűség, alázat, szakmai igényesség és mély emberi kapcsolatok kísérték végig az útját. Nem mellesleg ma van a születésnapja és az adásban felköszöntjük őt. Itt is boldog születésnapot kívánunk neki! Katalinnal beszélgetünk a mostani jubileumról, a pályájáról, a mestereiről, akik közül többek között Kerényi Imre és Ács János hatottak rá meghatározó módon. Megosztja velünk, hogy mit jelent számára a színházi szövetség, hogyan lehet évtizedeken át hűségesnek maradni kollégákhoz, alkotótársakhoz, közösségekhez, és miért hiszi azt, hogy „a színházat a szövetségek teszik igazán élhetővé és érthetővé”. Szó lesz arról is, hogy mit jelent ma rendezőként felelősséget vállalni egy előadásért, miért tartja elengedhetetlennek a rendet és a felkészültséget a próbafolyamatok során, és miért hisz abban, hogy egy rendezőnek mindig pontosan látnia kell előre, hogyan jutnak el a színészek a bemutatóig. Katalin nemcsak a hivatásáról, hanem a hűségről, a szakmai alázatról és a színházi világban való helytállásról is őszintén mesél. Megtudhatjuk tőle, miért tartja ma is fontosnak, hogy nőként is határozott és következetes legyen ebben a szakmában, miként alakult a viszonya a vidéki és a fővárosi társulatokkal, és hogyan lehet ma a nehézségek ellenére is szívvel-lélekkel alkotni. Természetesen szó esik a jelenlegi sikereiről is: többek között a Magyar Színházban futó „Jó estét nyár, jó estét szerelem” című előadásról, amely a tavalyi évadban elnyerte a legjobb rendezés díját. De Katalin a jövőről is mesél – hogyan látja magát akár tíz-húsz év múlva, és miért vágyik arra, hogy egyszer színházigazgatóként is továbbadhassa mindazt a tudást, amit a legnagyobbaktól kapott. ### A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.