A kulisszák mögött: Bartinai Gábor és az opera titkos nyelve I Budapest-Bécs-Mannheim
Diaszpóra - Un pódcast de Attila Méreg
Categorías:
Bartinai Gábor a Bécsi Állami Operaház szólókorrepetítora volt 5 évig. Dunakeszin nőtt fel és a helyi zeneiskolában (ma: Farkas Ferenc Művészeti Iskola) zongora szakán kezdte zenei tanulmányait. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban tanult zeneszerzést. 18 évesen nyert felvételt a Zeneakadémia zeneszerzés tanszakára, két évvel később kezdett énekelni tanulni a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában, még egy évvel később kezdte a korrepetítor szakot szintén a Zeneakadémián. Még tanulmányai alatt kezdett dolgozni a Weiner konzervatóriumban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Tanulmányai után a Magyar Állami Operaház tagja lett, ahol tizenkét évig dolgozott - ebből tíz évig zenei vezetőként -, ez idő alatt több mint 40 opera próbáiért volt felelős. 2007-től a Budapesti Wagner Fesztiválon, 2009 óta pedig a Budapesti Fesztiválzenekarral (Las Palmasban, New Yorkban, Bugesben és Berlinben) dolgozott, emellett számos nemzetközi énekmesterkurzuson vett részt korrepetítorként. 2018 óta a Mannheimi Nemzeti Színház vezető korrepetítora.https://www.rheinpfalz.de/lokal/ludwigshafen_artikel,-pianist-probenplaner-psychologe-_arid,1369557.htmlW.A.Mozart - Guglielmo's aria "Rivolgete a lui lo sguardo..." Ilya Lapich /Gabor Bartinaihttps://www.youtube.com/watch?v=GDU0Fz3oTYQhttps://theater.hu/hu/portre/bartinai-gabor--5859.html#zongora #zongoritsa #Bécs #zenész #korrepetítorFejezetek:0:00 Mindjárt kezdünk 1:30 Beköszönés 2:30 A zene szerete3:20 Dunakeszi4:10 Ludas Matyi5:05 Zongorázni tanulni 9 évesen6:35 Gyakorlás és a zenész pálya választás9:30 Zeneszerzés10:20 Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola13:50 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem16:25 Korrepetítor irány megtalálása19:25 Szegedi szabadtéri színpad 20:00 Magyar Állami Operaház (12 év)23:20 Vezető korrepetítor 27:00 Vezető korrepetítor munkakör különbségek országok között28:40 Erkel Ferenc színház32:30 Parizsi Operaház próbajáték35:00 Stockholmi Operaház próbajáték35:25 Bécsi Állami Operaház (5 év)36:20 Szólókorrepetítor38:00 Bécsi élmények39:00 40:00 Chenier, 2018 - Frontali Armiliato Schenk44:00 46:50 Gregor József, Hamupipőke48:00 Placido Domingo50:00 Nyugat lánya52:14: Molnár Leventével52:40 Falstaff - Zubin Mehta, Daniel Barenboim54:30 Koncert, társulat bemutatkozik57:26 Mannheim, 201858:40 Vezető korrepetítor 1:00:00 Színház felújítás 1:03:10 Legnagyobb kihívás: Rózsalovag 1:06:00 Fisher Ádámmal es Fisher Ivánnal közös munka1:09:00 Gerincsérv 1:15:00 Elköszönés--------------- 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! - Köszönöm! 🙏 📧 E-mail: [email protected]ában, Bécsben élek.🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!
